A Környezetvédelmi Hivatal (EPA) kedden terjesztette elő az erről szóló tervezetet, amellyel megszüntetné az előző amerikai elnök, Barack Obama klímaváltozással kapcsolatos erőfeszítéseinek egyik fő elemét, az úgynevezett Tiszta Energia Tervet.
A Környezetvédelmi Hivatal új szabályozása lehetővé tenné, hogy a tagállamok a maguk belátása szerinti szabályokat dolgozzanak ki szénerőműveikre, sőt, ha úgy látják jónak, akár engedélyt is kérjenek a szén-dioxid-kibocsátás korlátozásának megszüntetésére - írta az MTI.
Kapcsolódó
A javaslat ismét jelentősen megnövelné az Obama-kormányzat által megállapított szén-dioxid-kibocsátás egyszer már korlátozott mértékét, és lehetőséget teremtene a tagállamoknak arra, hogy a környezetet kevésbé szennyező gáz-, szél-, és napenergia felhasználása helyett a szénerőművek fejlesztésére összpontosítsanak.
Szakemberek szerint ezzel ismét növekedne a globális klímaváltozás egyik okaként megjelölt környezetszennyezés. Az EPA egyelőre vitára bocsátja a tervezetet, és várhatóan jövő év elején dönt a végleges formájáról, majd a bevezetéséről.
Fotó: Pexels
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni