A hatalom részéről felmerült az igény bizonyos fokú koncepcióváltásra, amely a gyakorlatban minden bizonnyal feladatok összevonásával és újraelosztásával fog járni - véli Hszin Ming, a központi pártiskola professzora, aki a Hszinhua hírügynökségnek nyilatkozott. Példaként említette, hogy az élelmiszerbiztonságért most kilenc osztály felel az államigazgatásban.
A Cajcsing pénzügyi, gazdasági magazin információ szerint a strukturális reform révén keletkező új "szuperminisztériumok" az átfedések kiküszöbölése mellett a piacszabályozás megerősítését szolgálják, továbbá az olyan fontos ágazatokban, mint például a közlekedés, megszilárdítják az igazgatást.
Megfigyelők megjegyzik: a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság, amelynél jelentős hatalom koncentrálódik, a jövőben is megtarthatja kiváltságos szerepét. Ez azt jelenti, hogy a reform piacgazdasági törekvéseit továbbra is kontroll alatt tarthatja a tervgazdasági szemlélettel működő szervezet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót