A globális hitelminősítő szerdán Londonban bejelentette, hogy megerősítette Kína hosszú lejáratú szuverén devizakötelezettségeinek elsőrendű "A plusz" osztályzatát stabil kilátással.
Ehhez fűzött elemzésében a Fitch kiemelte, hogy az idei évre általa várt 6,8 százalék után 2019-ben és 2020-ban is 6,1 százalékos növekedéssel számol a kínai gazdaságban.
A kínai gazdaságra nehezedő külső nyomás valószínűleg enyhül egy időre, miután a minapi G20-csúcstalálkozón a két fél megállapodott a kínai exportra kivetett amerikai vámok további emelésének halasztásáról. Mivel azonban a két fél tárgyalási pozícióiban jelentősek a különbségek, a Fitch szerint még mindig komoly az esély arra, hogy jövőre eszkalálódnak a kereskedelmi feszültségek.
A Bank of America Meryll Lynch elemzése szerint is a kereskedelmi háború az egyik legnagyobb kockázat.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők