A zalaegerszegi sajtgyár tulajdonosa most döntötte el végleg, hogy fejleszteni kívánja veszprémi és répcelaki gyárait, aminek az ára, hogy a zalaegerszegi termelést megszüntetik. A városban így 70 év után megszűnik a tejfeldolgozás, 83 munkavállaló pedig feleslegessé válik.
Néhányan ugyan kaptak állásajánlatot a cég másik két gyárában, ezek azonban 70-80 kilométerre vannak Zalaegerszegtől. A gyár vezetése az ATV Híradónak megerősítette írásban a gyár bezárásáról szóló híreket és úgy nyilatkozott: igyekeznek megadni minden segítséget a munkájukat elvesztő dolgozóknak. Góra Balázs, MSZP-s önkormányzati képviselő az ATV Híradónak azonban azt mondta: így is nagyon nehéz állást találni Zalaegerszegen.
Kapcsolódó
Az ATV a város polgármesterét is kereste, ő azonban egyelőre nem nyilatkozott. Annyit azonban elmondott, hogy próbálnak segíteni az elküldött dolgozókon. A dolgozók nem akartak nyilatkozni, a környéken élők viszont azt mondták, furcsa lesz az élet a gyár bezárása után.
Az ATV Híradó szerint az üzem által kiadott közleményből nem derült ki, hogy mit terveznek az ingatlannal, így egyelőre nem lehet tudni, miként hasznosítják a bezárt tejüzem területét.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?