Dél-Afrikától és Kolumbiától várják a Water Retainer VízŐr nevű fejlesztésre a forgalmazási engedélyt, miután nemrég Kenyától már megkapták azt. Várakozásuk szerint hamarosan Tunéziában, Ghánában és Indiában is engedélyhez juthatnak.
A talajnedvesség megőrzését segítő készítmény mérsékli a párolgási veszteséget, és a levegőből is megköti a nedvességet. Ennek köszönhetően a növények kétszer hosszabb aszályt is átvészelhetnek súlyosabb károsodás nélkül, a gazdálkodások pedig az öntözővíz felét megtakaríthatják. Számítások szerint 100 ezer hektáron, 30 százalékos öntözési intenzitás mellett évente 120 millió köbméter víz, vagyis 2 millió ember éves vízfogyasztása takarítható meg. A talajkondicionáló anyag ráadásul organikus készítmény, teljes mértékben lebomlik - írták.
Kapcsolódó
A Water&Soil Kft. a fejlesztési költségekről nem kívánt nyilatkozni, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) februárban azt közölte, hogy a vállalat a 2016-ban 1 milliárd forintos keretösszeggel indított klímafinanszírozásból kapott támogatást, hogy afrikai országokban értékesíthesse a talajkondicionáló anyagot. A budapesti székhelyű cég a nyilvános adatok szerint 2017-ben 16,6 millió forint, 2018-ban 80,5 millió forint nettó árbevételt ért el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép