A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint a Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét is érintő korrupciós ügyben a legutóbb meggyanúsított személyek közül az egyik végrehajtó.
A portál információi szerint utóbbi személy Schadl György felesége, Schadl-Baranyai Helga, aki Gödöllőn önálló bírósági végrehajtó.
Az MBVK honlapján elérhető végrehajtói névjegyzékben kedden megjelent tájékoztatás szerint Schadl-Baranyai Helga – férjéhez hasonlóan – már nem látja el a munkáját, hanem egy másik végrehajtó, Bihari Zsófia Nóra vette át állandó helyettesítését.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint továbbra is két személy van letartóztatásban, egyikük Schadl György, aki már tavaly év végén rács mögé került.
A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég. Schadl az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a közbenjárására kinevezett végrehajtóktól.Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet