Az 44 éves új elnök-vezérigazgató 2007-től 2016 áprilisáig az UniCredit lakossági üzletágának vezetőjeként, illetve vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. Korábban 1998-tól volt az Erste Bank értékesítési menedzsere, majd 2000-ben a lakossági termékfejlesztés vezetőjének nevezték ki, senior program menedzserként irányította a Postabank integrációját, 2004-től a lakossági üzletfejlesztés vezetője, majd két évig pedig a lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagként látta el vezetői feladatait.
Tátrai az egykori Fundamenta Magyar-Német Lakás-takarékpénztár munkatársaként részt vett a lakástakarék-rendszer hazai bevezetésében is.
A lakástakarék közgyűlése Morafcsik László értékesítési és marketing igazgatót, az igazgatóság tagját, általános vezérigazgató-helyettessé nevezte ki.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok