A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A szóban forgó szakasz a litéri és a balatonfüredi csomópontok között húzódik, 7,5 kilométer hosszúságban. Vagyis az új szakasz kilométerenként átlagosan 3,84 milliárdból készül el.
Kapcsolódó
Az elkerülő út 2x2 sávos lesz, középen fizikai elválasztással. Készül 6 szintbeli- és 3 különszintű csomópont (az utóbbiak a Budapesti, az Almádi és a Füredi útnál lesznek). A Strabaggal február 12-én kötött szerződést a NIF.
Indult még a tenderen - konzorciumban - a Pannon-Doprastav Kft., a Subterra - Raab Kft. és a Dömper Kft, továbbá egyedül a Közgép Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt