A hallgatókat az egyetem arra kötelezi, hogy tanítási időben, a kiállítás szervezői által megszabott időpontokban segítsenek a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában. Az email szerint az agráregyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatója köteles részt venni a munkában, amennyiben másod-, vagy harmadéves. A levélből kiderül, hogy a hallgatók kénytelenek önkéntes szerződést kötni a rendezvényt lebonyolító céggel, amely később az órai távollétüket igazoló papírt fog kiállítani számukra - írja az Átlátszó Oktatás a birtokába került pénteki levélről.
A 77 milliárdos költségvetésű Vadászati Világkiállítás 2021. szeptember 25. – október 14. között lesz, vagyis bőven a szorgalmi időszakban. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben végzik majd el október 4. és 10. között.
Az Egy a Természettel Nonprofit Kft.-vel kell majd szerződnie a hallgatóknak, az önkéntes munkára, amelyről az intézetvezető a levél végén egyértelműsíti is, hogy ez a munka csak nevében önkéntes, valójában “mindenki részvételére feltétlenül számítunk!”
A portál szerint nem világos, hogy egy felsőoktatási intézmény milyen alapon kötelezheti a hallgatóit arra, hogy tanítási időben – amikor egyébként előadásaik és szemináriumaik lennének – egy, az egyetemtől független helyen dolgozzanak mindenféle ellentételezés nélkül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet