Holnaputántól, azaz péntektől a benzin és a gázolaj beszerzési ára egyaránt lefelé veszi az irányt - tudta meg a szakportál.
Eszerint április 1-jétől bruttó 5 forinttal lesz kisebb a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára, míg a gázolaj nagyobbat megy lefelé, 10 forinttal kerül kevesebbe literenként. Ez a csökkentés szinte azonos mértékű a szerdán érvényesített emeléssel.
Az ársapka miatt a kiskereskedelmi ára a gázolajnak és a benzinnek továbbra is 480 forint, viszont a piaci áras gázolaj kiskerára várhatóan emelkedik.
A literenkénti átlagárak az alábbiak szerint alakulnának, ha nem lennének hatósági árak:
95-ös benzin: 590 forint
gázolaj: 686 forint.
A változás a prémium üzemanyagok árára, illetve a piaci árú gázolaj árára is hatással lesz.
A mostani árszelidülés várható volt, a Brent olaj ugyanis a korábbinál kissé lejjebb, 110 dollárnál jár, míg a WTI is 107 dollárba kerül, eközben pedig a forint egyre erősebb, jelenleg a 358-as szint körül mozog az euróval, illetve 331 körül a dollárral szemben.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye