Frei István tájékoztatása szerint négy robotvezérlésű berendezést és félautomata gyártósort állítanak üzembe az év első felében. A fejlesztéshez 443 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a kft.
A német tulajdonú cég 2014-ben települt be a bonyhádi ipari parkba, a jelenleg használt, 4000 négyzetméteres üzemcsarnokban többek közt sebességváltó- és kormányburkolatokat, ajtókárpitot, oszlopbevonatokat gyártanak. Az ügyvezető igazgató arról is beszámolt, hogy idén újabb, 5000 négyzetméteres üzemcsarnokot építenek mintegy fél milliárd forintos beruházással. A tervek szerint 2017 közepére elkészülő létesítményre azért van szükség, mert a kft. a VW-csoporttal meglévő szerződéseit csak a gyártás bővítésével tudja teljesíteni - jegyezte meg.
A cégvezető elmondta: a prémium kategóriás német gépkocsikhoz beltéri alkatrészeket előállító társaság tavaly 130-ról 174-re növelte létszámát, a 2015-ös nettó árbevétele az előző évi 722 millió forint után várhatóan 2-2,5 milliárd forint lesz.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép