Az MKFE tájékoztatasa szerint az egyesület levélben kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetékeseit, hogy március 17-18-án az ukrán-magyar közúti közlekedési vegyesbizottság kijevi ülésén törekedjenek a két ország között cserélendő közlekedési engedélyek számát a valós fuvarpiaci igényekhez igazítani a viszonosság elvét figyelembe véve.
A közleményben az érdekképviselet hangsúlyozza, hogy nemzetgazdasági érdek a magyar fuvarozók versenyhátrányát jelentő jelenlegi állapotok mielőbbi megváltoztatása, Ukrajna és Oroszország irányába az utóbbi két-három évben 12-15 százalékkal csökkent a magyarországi áruforgalom, az ukrán fuvarozók blokkolják a nagyszámú engedélyek birtokában a magyar fuvarozók piachoz jutási feltételeit.
Az MKFE a közleményében úgy fogalomaz, hogy az ukrán fuvarozók a zsugorodó piacon egyre nagyobb teret nyernek a számolatlanul osztogatott magyar engedélyek birtokában.
Az érdekképviselet azt várja a magyar tárgyaló delegációtól, hogy a 2015. évre már átadott engedélyeken felül az év során további adómentes engedélyt Magyarország ne adjon az ukrán fuvarozóknak, úgynevezett harmadik országos engedélyt pedig adóköteles formában se kaphassanak a már eddig átadottakon felül az ukrán fuvarozók, a felhasznált és a fel nem használt engedélyekkel pedig Ukrajna számoljon el Magyarországgal.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!