2010. december közepén nyílt meg a McDonald's ízvilágára és minőségére emlékeztető Gusto Burger & Cafe, Magyarország első, egyetlen tagból álló gyorsétterme. Az étterem azonban most hirtelen bezárt - írta a hvg.hu az Egy nap a városban blogra hivatkozva. A Napi Gazdaság Online információi szerint a túl magas bérleti díj miatt volt kénytelen egy héttel ezelőtt bezárni az étterem, a tulajdonos azonban egy új egység nyitását tervezi Dunakeszin, várhatóan fél év múlva, saját ingatlanban. Később, ha sikerül, terjeszkedne Budapesten is.
A most bezárt budapesti, Váci utca 27-ben működő étterem Magyarország első "quality & local" gyorséttermi hálózataként hirdette magát. A nyitáskor grillen sütött, adalékanyag-mentes húsokat, friss salátákat, kézműves süteményeket, kávéházi reggeliket, villányi borokat és csapolt söröket ígértek versenyképes áron - írta a blog.
A cég honlapja szerint hálózatfejlesztési filozófiájuk, hogy a magyar termelőktől közvetlenül beszerzett élelmiszeripari termékeket a gyorséttermi menüválasztéknak megfelelően dolgozzák fel, kiváló minőségű, egészséges és változatos gyorsételeket kínáljanak a fogyasztóknak. A Gusto Burger nem titkolt célja, hogy a konkurens amerikai gyorséttermi hálózatok mellett alternatívát nyújtson.
A Gusto Burger Magyarország Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-t 2009 novemberében jegyzete be a cégbíróság. Tulajdonosa Lukács Pál, majd egy panamai székhelyű cég, a Sibella Trading Inc. volt, majd ismét Lukács Pál érdekeltségébe került - derül ki az Opten cégtárának adataiból. A magyar tulajdonos 2011. december közepén kiszállt a társaságból, az a szintén panamai Eckford Deal Inc. tulajdonába került.
A cég 2010-ben - az étterem megnyitását követő hetekben - 4,8 millió forint nettó árbevételt ért el, az üzemi vesztesége 16,5 millió forint volt. Kötelezettségállománya meghaladta a 76 millió forintot. Információink szerint a cégnek 2011-ben még nem sikerült nullszaldós eredményt elérni. A forgalom szezonálisan ingadozott, nyáron és a decemberi vásár időszakában volt vendégük, míg az elmúlt két hónapban, januárban és februárban jóval gyengébben ment az üzlet.
A cég ellen 2011-ben három közjegyzői végrehajtás is indult, 2012. februárjában pedig adóhatósági végrehajtás - derül ki a cégadatokból.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs