A jogszabályok értelmében a gazdálkodó szervezeteknek elektronikusan kell intézniük az ügyeiket számos állami hatóságnál, így a kormányhivatalokban, járási hivatalokban, önkormányzatoknál, jegyzőknél, adóhatóságoknál.
Ezért kötelező hivatalos elektronikus elérhetőséggel rendelkezniük, vagyis cégkaput nyitniuk, amit a cégbíróságok is nyilvántartanak.
A szabályok szerint a gazdálkodó szervezetek a létrejöttüket követő nyolc napon belül kötelesek bejelenteni az úgynevezett Rendelkezési Nyilvántartásba az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségüket. Ez az adat kerül be a cégbírósági nyilvántartásba is.
Ha azonban a cég a bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor működése törvénysértő, amely miatt bírósági törvényességi felügyeleti eljárás indulhat vele szemben.
Ennek megindításakor a cégbíróság felhívja a céget a törvénysértő állapot megszüntetésére.
Ha azonban ez nem történik meg, a cégbíróság a céget eltiltja a további működéstől, egyben megszűntnek nyilvánítja, és kezdeményezi a felszámolását, vagy elrendeli a kényszertörlési eljárást.
A közérdekvédelmi feladatokat ellátó Pest Vármegyei Főügyészség az utóbbi egy évben 28 cég esetében állapította meg, hogy nem rendelkeznek cégkapuval, illetve nyilvántartásuk nem tartalmazza a hivatalos elektronikus elérhetőségére vonatkozó adatokat. A főügyészség ezekben az esetekben az illetékes bíróság törvényességi felügyeleti eljárását kezdeményezte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ennyire nagy a baj? Eurót árul a Lidl és az Aldi
Erre vártak a nyugdíjasok?! Megszólalt a minisztérium a 14. havi nyugdíjról, újabb részleteket közöltek
Magyar Péter: tegyen mindenki feljelentést - a NAIH szerint jogellenes a listázás
Leleplezték Putyin trükkjét: tollak és ékszerek árulták el az időutazó elnököt
Tovább gyűrűzhet a Shein-botrány, az egész EU a körmére nézhet
Fordulat Belgrádban: Vucic szerint Szerbia már semmit sem garantálhat Moszkvának
Sztrájk fenyeget az egészségügyben – az ápolók szerint elfogyott a levegő
Így várják Orbán Viktort az amerikaiak - exkluzív jelentés Washingtonból
Mindenki jelentkezzen a konzulátuson! Ítéletidő a magyarok kedvenc mediterrán búvóhelyén