A Casino melléképületének és környezetének tervezését és kivitelezését a Majoros és Társa Kft. nyerte, a becsült 282,5 milliárd forinttal szemben 282 millió forinttal. Indult még ezen a tenderen a siklósi székhelyű VivaPalazzo Zrt., valamint a budapesti Jánosik és Társai Kft. is.
A második közbeszerzés címe így szól: egészségügyi, orvosi szolgáltatások ellátása a "2017-es úszó-világbajnokság" megrendezéséhez kapcsolódóan. A teljesítés a verseny- és edzéshelyszínekhez kapcsolódik, ezek pedig a következők: Dagály Úszó Aréna, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Batthyány tér, Balatonfüred és a Városligeti tó. Kizárólag edzéshelyszínek a Császár-Komjádi Sportuszoda és a BVSC uszoda.
Kapcsolódó
A nyertes Semmelweis Egészségügyi Kft.-nek a világbajnokság ideje (augusztus 7 és 20 között) napi 24 órában kell a világbajnokság sportolói, illetve csapattag akkreditációval rendelkező résztvevők rendelkezésére állni.
A nyertes a becsült 843,7 millió forint helyett 833,5 millió forintért vállalta a szolgáltatást. Indult még a versenyben az érdi székhelyű Tranoxy-Med Kft. és a fővárosi Dr. Rose Egészségügyi Szolgáltató Kft. is.
Egy szakorvos 8 ezer forint szuperbruttót kap óránként, ebben benne vannak már a járulékok is, a szakápolók óradíja pedig 4 ezer forint - mondta a Világgazdaságnak Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, aki a FINA orvosi és egészségügyi csapatát is irányítja majd.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok