A Rába új beszállítóként nyerte el a továbbfejlesztett aszfaltozó gépek alvázainak gyártási jogát. A szerződés értelmében a Rába az új termék két típusváltozatát szállítja a német piacra. Idén fut fel a győri üzemükben a termelés, de a cég sem az üzletértékével, sem a gyártott mennyiséggel kapcsolatos kérdésre nem kívántak válaszolni. A megrendelés nem igényel pluszberuházást, mivel a meglévő kapacitásokkal teljesíthető.
Közölték, az új együttműködés létrejöttét nagyban elősegítette, hogy a Rába a haszongépjármű-alvázak nyugat-európai piacán számos neves gyártónál már bizonyított. 2013-ban a Rába Jármű Kft. több mint 2000 építőgéphez szállított vasszerkezeti terméket. Az üzletfejlesztésnek és a folyamatosan növekvő forgalomnak köszönhetően a tavalyi évben a polgári értékesítés árbevétele elérte a katonai termékek árbevételi szintjét.
A cég tájékoztatása szerint az új alváz sorozatgyártása tavaly megkezdődött. Az együttműködés kedvező tapasztalataira alapozva a felek a további együttműködés lehetőségét is keresik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás