Idén már három északi-parti strandon kínálnak gasztro-, azaz büféjegyet: Fövenyesen, Balatonudvariban és Badacsonytomajon - olvasható a portálon.
Az eljárás komoly alternatívát jelenthet az átutazóknak, vagy a biciklitúrázóknak, legalábbis a Badacsonytomaji Városüzemeltető Nonprofit Kft. szerint. Ezek az emberek ugyanis nem feltétlenül töltenék az egész napot strandon, viszont ha a bejáratnál a hagyományos jegy helyett gasztrojegyet vásárolnak kétszáz forintért, és ötszáz forint kauciót is leraknak nyugta ellenében, gondtalan két órát tölthetnek el a strandon.
A kedvezményt kínáló badacsonytomaji strandon jelenleg három büfé üzemel, az egyik étkezde a hagyományos strandételeket kínálja -többek között hekket, lángost és hotdogot. A másik büfében a vendégek egytálételek közül válogathatnak. A harmadik vendéglátóegység pedig többek közt street food ételeket és kézműves sört kínál. Cél, hogy a kínálattal minden réteget ki tudjanak szolgálni.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén