Hétfő reggel egy küszöbönálló fontos bejelentésre hivatkozva kérte részvényei tőzsdei kereskedésének felfüggesztését az ENEFI (korábban E-Star) Nyrt. igazgatósága. Kedd reggelre kiderült, a cég Lengyelországban, a Varsó közeli Mielecben működő szénalapú gőzturbinás erőművét sikerül könyvérték feletti áron értékesíteni.
A tranzakció keretében az ENEFI Polska Spolka Z.o.o. egy új lengyel céget hozott létre, ebbe apportálja a mieleci cégben lévő részesedését (a másik tulajdonos ott a helyi önkormányzat), és ezt veszi meg - az adósságokkal együtt - az új vevő. Az ENEFI a február végére tervezett zárással 48,51 millió zlotyhoz jut, és megkapja az egyébként 32 millió zlotys alaptőkével rendelkező ENEFI Polska vele szemben fennálló 28 millió zloty ( 2 milliárd forintos) tartozását is. a tranzakciót jóváhagyta az ENEFI-nek hitelező lengyel bank, de a teljesülés még néhány feltételtől függ, ezért - mint a közlemény is hangsúlyozza- nem vehető teljesen bizonyosra.
A tranzakció után az ENEFI gyakorlatilag kiürül. A magyar operáció néhány kisebb egységből áll, amelyek alig hoznak érdemi nyereséget. A román operációt jószerével egy több millió eurós - de a helyi viszonyokat ismerve bizonytalan kimenetelű - követelés alkotja, a gyergyószentmiklósi önkormányzattal szemben. (Az ENEFI egyébként Romániában összesen 23 peres eljárásban érintett.)
A társaság szeptember végi tőzsdei jelentése szerint 6,8 millió euró hitellel rendelkezik, ez szinte pontosan megfelel annak a valamivel több, mint 2 milliárd forintnak, amellyel neki tartozik a lengyel leánycége, és amely tartozást most a mieleci erőmű vevője rendez(het).
Az ENEFI teljes alaptőkéjét 27,2 millió részvény alkotja, de ebből csaknem 6 millió a társaság saját tulajdonában van, így a tőzsdén 21,1 millió részvény forog. A reménybeli mieleci vételár részvényenként 165 forint, jó 15 százalékkal több, mint a felfüggesztés előtti 143 forintos utolsó záróár. Ma reggel a papír a bejelentés után 170 forintig drágult.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!