A Magyar Posta csütörtökön jelentette be, hogy november 15-től csak a szerződéssel nem rendelkező üzleti partnereinél limitálta két csomagtermék (MPL Üzleti csomag és MPL Netcsomag) esetében a feladási mennyiséget, a magánszemélyeknél viszont nem lesz korlátozás. Az akkori lépést azzal indokolták, hogy elkerüljék a tavaly karácsonyi időszakhoz hasonló leterheltséget. A fő gondot a létszámhiány okozza, melyről korábban a Napi.hu-nak több postai dolgozó is beszámolt.
A 24.hu szombati cikke szerint viszont nem biztos, hogy a korlátozás megoldja a problémákat: azt írják, hogy a határidős kiszállítások esetében a limit bevezetésével az állami cég csak nehezíteni tudja a nagyobb számú csomagok feladását, de megakadályozni nem. A portál forrásai szerint ugyanis a Magyar Postának nincs, és nem is volt elektronikus nyilvántartása a feladókról. Részben azért, mert egy ilyen adatbázis kiépítése és naprakészen tartása csak bonyolítaná a szervezet helyzetét.
Kapcsolódó
Ha pedig ez igaz, abból az következhet, hogy a korlátozás legfeljebb annyit érhet, hogy a csomagfelvételkor egyszerre nem vesznek fel ugyanattól a személytől ötnél több csomagot. Ráadásul a portál szerint a bejelentést jogszerűtlenül tehette meg a posta: a vonatkozó jogszabály szerint ugyanis a szolgáltató köteles az általános szerződési feltételek módosítását a bevezetést megelőző legalább 15. naptól kezdődően internetes honlapján közzétenni. A november 7-i bejelentés így nem vonatkozhat a tizenötödikében megadott határidőre.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező