Az eredmények igazolják az egyesülési folyamatban rejlő hatékonysági és üzleti potenciálra vonatkozó fokozott piaci várakozásokat.
A nettó bevételek emelkedése az alap banki tevékenységgel, jellemzően a ügyfél-hitelállomány jelentős növekedésével magyarázható. Az első három negyedévben a nettó bevétel 77,9 milliárd forintot tett ki, ami 12,8 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.
Kapcsolódó
A teljes lakossági hitelállomány szeptember végén meghaladta az 526 milliárd, a vállalati pedig a 930 milliárd forintot. Az év első kilenc hónapjában 3,5 százalékkal nőttek az ügyfél-megtakarítások, szeptember végére az állomány 2250 milliárd forintot tett ki.
Az államilag támogatott babaváró hitelek kihelyezésében is jó eredményeket ért el a bankcsoport, a harmadik negyedévben 7,7 százalékos piaci részesedést hasított ki úgy, hogy szeptemberben a babaváró hitelek folyósításában piacrésze 9,5 százalékra emelkedett. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kihelyezésénél pedig 22 százalékos részesedése van a bankcsoportnak.
A novemberi országos egyesülést és informatikai átállást követően az új Takarékbank összesített betétállománya három hét alatt 2 százalékkal bővült - mondta Vida József a pénzintézet elnöke.
A Takarék Csoport a magyarországi pénzpiacon példátlan átalakítást hajtott végre, hiszen két év alatt több mint ötven pénzintézet egyesítésével hozott létre egyetlen országos, univerzális kereskedelmi bankot. A feladat nagyságát mutatja, hogy az átalakítás egyszeri költségei az első három negyedévben majdnem 7,9 milliárd forintot tettek ki.
Legolvasottabb
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Órási káosz tört ki a magyarok által is gyakran látogatott reptéren: teljesen elszabadult egy férfi
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra