Üzembe helyezték a Vodafone utolsó bázisállomását, és ezzel befejeződött a cég hálózatának rekonstrukciója - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója a mai rendezvényen. Vadonatúj hálózat minden pontján minimum 21,6 megabites elméleti letöltési sebességet nyújtanak, száz városban és Budapesten pedig a 42 megabitet, a hálózat sebessége hatszorosa az egy évvel ezelőtti maximumnak. A vezérigazgató elmondta, hogy a hálózat alkalmas a 4G (LTE) szolgáltatásra, de azt akkor vezetik be, ha erre megfelelő felhasználói igény mutatkozik, illetve ha rendelkezésre állnak az ehhez szükséges készülékek.
Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke pedig azt emelte ki, hogy tavaly kezdték el a hálózat modernizációját, s akkor azzal számoltak, hogy idén nyárra fejeződnek be a munkálatok, de azt korábban sikerült teljesíteni. A cég partnere a kínai Huawei volt, amellyel már 2007-ben kapcsolatba került a Vodafone, amikor Magyarországon még nem volt ismert a társaság. Beck elmondta, hogy míg egy évvel ezelőtt, hálózatmodernizációnk kezdetén 673 helység, addigra az újonnan megszerzett 900 MHz-es frekvenciák segítségével csütörtökön már 2432 település lakója számára lesz elérhető a Vodafone villámgyors mobilinternete. Ráadásul számos olyan településre jutnak el, ahol eddig semmilyen szélessávú mobilinternet-szolgáltatást nem lehetett használni. Döbrőssy Gábor, a Vodafone műszaki vezérigazgató-helyettese pedig azt emelte ki, hogy a hálózatmodernizációk során a Huawei-jel több mint 2600 bázisállomást modernizáltak.
A szolgáltatáshoz tehát szüksége volt a cégnek a közelmúltban elnyert 900 MHz-es frekvencia tartományra, aminek használati jogát épp a sajtótájékoztató idején kapta meg a Vodafone. A társaság 15 milliárd forintot fizetett ezért a büdzsébe.
Beck lapunk érdeklődésre elmondta, hogy tíz milliárdos fejlesztésről volt szó, amihez a forrást a Vodafone csoport biztosította a forrást.
Elégedett a tulajdonos
A Vodafone pénzügyi éve március 31-én ér véget, a vezérigazgató az eredmények kapcsán csak annyit mondott, hogy a cégvezetés és a tulajdonosok is elégedettek azokkal.Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!