A hivatalos statisztika szerint az augusztus 7-13. között lebonyolított rendezvényre 529 ezren látogattak ki, ami elmarad a tavalyi 565 ezer fős rekordtól. A Sziget költségvetése a szervezők tájékoztatása szerint 2019-ben meghaladta a tízmilliárd forintot az MTI lapszemléje szerint.
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. kifejezetten jó évet zárt tavaly: árbevétele a 2017-es 12,53-ról 15,66 milliárd forintra nőtt. A 2018-as adózott eredménye 1,42 milliárd forint volt, ezt teljes egészében osztalékként fizették ki. Ezen számok tükrében a Hajógyári-sziget bérleti díja elhanyagolható kiadás
Kapcsolódó
Vető Viktória sajtófőnök a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy a Sziget a következő ötéves periódusra 300 millió forintos beruházási vállalást tett a Hajógyári-szigetet érintően, de arra nem tért ki, hogy ez milyen fejlesztéseket takar.
Elmondta, hogy a fesztivál területén szeptember elején kezdődnek meg a helyreállítási munkálatok, amelyek időjárástól függően két-három hetet vesznek igénybe, és nagyjából nettó 25 millió forintnyi ráfordítást igényelnek.
Az óbudai önkormányzat jelezte: a szemét eltakarítását, valamint a zöldterület helyreállítását teljes egészében a szervezők finanszírozzák, a folyamatnak legkésőbb szeptember 30-ig be kell fejeződnie.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba