A miniszter a G7 című gazdasági műsornak adott interjút, amelyből pénteken közölt részletet a 180 perc. Németh Lászlóné elmondta: szeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága - a kereskedő és a tároló cég is - a magyar államhoz. Ezután már lehetősége lesz az államnak az ártárgyalásra, a tényleges kereskedelmi folyamatok befolyásolására a földgázimportnál.
Hozzátette: az áramszolgáltatásnál az állami tulajdonú MVM szerepe erősödni fog, és a cégnek is alkalmazkodnia kell majd ahhoz a szemlélethez, hogy a lakossági szolgáltatások nonprofitok legyenek.
Az energiaárakkal kapcsolatban kijelentette: a kormány szeretné biztosítani a lakosság számára, hogy az eddig megtett és az eddig bejelentett rezsicsökkentő lépések egy kiszámítható és hosszú folyamatban változatlanul megmaradjanak. A közművekre készülő szabályozás adja meg a törvényi keretet a lakosság biztonságához - mondta.
Németh Lászlóné közölte: újabb változásokra nem lesz szükség a kormány energiapolitikájában, a szolgáltatókkal a megvásárlásukról megkezdett tárgyalások meghatározzák az irányt.
Jelenleg hat-hét közműcég tulajdonosával tárgyalnak a visszavásárlásról, az év végéig már több részletet lehet majd erről megtudni - tette hozzá a nemzeti fejlesztési miniszter.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet