November 9-én és 10-én, azaz most hétvégén a VI. kerületben, két héttel később - november 23-án és 24-én - pedig a VII. kerületben, közben pedig a XVIII. kerületben (november 7-től 21-ig) lesz a szokásos évi lomtalanítás és az ezzel járó ideiglenes utcai kupleráj. Ezek a kerületek zárják az idei fővárosi lomtalanítási sorozatot, amely a XIII. indult még februárban.
Nem könnyű menet
Kapcsolódó
A lomtalanítási feladat ellátását az idén nehezítette, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) komoly létszámhiánnyal küzd, erre a cég utalt a hivatalos tavalyi beszámolójában és a napokban kiadott közleményében is. Utóbbiban az FKF vezérigazgatója, Nagy László szerint z Északkelet-Pest és Nógrád megye 116 településének (köztük Vác, Gödöllő, Veresegyház és Szob) a szemétszállítást végző cég, a Zöld Híd BIGG Nkft. területén jelentkező problémák az FKF által felügyelt hulladékbegyűjtési rendszereket nem érintik.
A vegyes települési szilárd hulladék, a kerti zöldhulladék valamint a lomok elszállítása a megszokott rendben történik a fővárosban továbbra is - fogalmazott Nagy László. Elmaradás, esetenként néhány napos csúszás csupán a házhoz menő szelektív hulladékbegyűjtésnél jelentkezik - ahol bomló, fertőző szerves anyag nem keletkezik -, mely csúszás oka a társaságnál kialakult munkaerőhiány, ennek felszámolásán folyamatosan dolgozik az FKF Zrt.
Szemétkáosz röviden
Az FKF Zrt.-vel részben azért adott ki közleményt, mert az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd BIGG Nkft. területén kaotikus helyzet alakult ki az elmúlt hetekben. Utóbbi cég október 25-én jelentette be, nem viszi el a szemetet 116 településről, mert mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., vagyis az állami kukaholdingtól. Ezt követően a NHKV - október 31-én - azonnali hatállyal visszavonta a megfelelőségi engedélyét.
Ezen a héten kiderült, hogy az engedéllyel nem rendelkező Zöld Híd Nonprofit Kft. ettől függetlenül elszállítja a lakosság szemetét az érintett településekről. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ugyanis szükségellátás keretében kötelezte a gödöllői központú Zöld Híd Nkft.-t, hogy a megszokott rendben kezdje meg a településekről a kommunális, azaz vegyesen gyűjtött hulladék elszállítását. A szolgáltatás anyagi fedezetét a katasztrófavédelem biztosítja. (Erről részletesen itt és itt olvashat.)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)