A Pápai Hús Kft.-ben a város önkormányzata három éve szerzett többségi tulajdont, kétmilliárd forintért. Akkor Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a döntés jó volt, az itt dolgozó emberek megnyugodhatnak, munkahelyük nincs veszélyben, a beszállítók pedig ki lesznek fizetve - adta hírül a televízió.
Másfél évvel később azonban kiderült, hogy a céget az önkormányzat jelentős hozzájárulása sem tudta megmenteni, ezért 2015 novemberében megkezdődött a felszámolás. A dolgozók mostanra sorra kapják felmondóleveleiket.
Kapcsolódó
Az ATV megkereste a felszámolót, aki azt válaszolta: azért bocsátják el a dolgozókat, mert az új tulajdonos csak az eszközöket vásárolta meg és nem kötelezi őt semmi a dolgozók továbbfoglalkoztatására. A vevő személyéről ugyanakkor nem adtak információt.
Az Agrárszektor.hu korábban úgy értesült, hogy Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök bizalmasa, az eladási határidő előtti napokban tárgyalt az üzemben. Az üzletember agrár portfóliójába illeszkedik is a Pápai Hús, mivel egyik felcsúti cége nagyüzemi sertéstartással foglalkozik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!