Az MNB első hitelezési feltételhez kötött kamatcsere tenderén (hirs) a meghirdetett 200 milliárd forint több mint háromszorosa, 618 milliárd forint volt a bankok kereslete. A jegybank a hitelezési célok elérésének támogatása érdekében a tenderen részt vevő 11 bank összes ajánlatát elfogadta.
A bankok a mai ügyletekkel arra vállaltak kötelezettséget, hogy az idei évben több mint 150 milliárd forinttal emelik a kis- és középvállalati (kkv) szektornak nyújtott hiteleiket. Bár a becsült banki kereslet nagy része már az első tenderen megjelent, de az MNB - korábbi vállalásának megfelelően - a tendereket március végéig folytatja.
Aphp-ban résztvevő bankok a hirs igénybevételével számszerű, az ügyletérték negyedét kitevő hitelezési vállalást tesznek. A mai tenderen a bankok arra vállaltak kötelezettséget, hogy 2016-ban, illetve az ügyletek fenntartása esetén a következő három évben évente 154,5 milliárd forinttal emelik a kkv-szektornak nyújtott hiteleiket.
A vállalások teljesülését az MNB ellenőrzi - a 2016-ot érintő ellenőrzés 2017 első negyedévében lesz. A MNB célja, hogy idén a nettó vállalati, illetve kiemelten a kkv-hitelállomány 5-10 százalékkal emelkedjen.
Az MNB korábban azt vállalta, hogy 2016. március végéig kéthetente meghirdeti a hirs-tendereket. Mivel ennek teljes keretösszege 1000 milliárd forint, a következő tendereken a mainál kisebb meghirdetések várhatóak. A bankok nagy része az előzetes indikációinak megfelelően vett részt a mai tenderen, a következő tendereken a banki érdeklődés csökkenhet - véli a jegybank.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket