Az utóbbi negyedévek trendjében erős, 10-15 százalékos növekedés tapasztalható a befizetett pótdíjak arányában, ami annak köszönhető, hogy tavaly rengeteg jogi eljárást és fizetési meghagyást adtunk ki - fogalmazott Nagy Zoltán. Tavaly nagyjából 37 ezer fizetési meghagyást küldtünk ki, de ez a szám természetesen nem áll meg, most 42 ezernél jár. Minden héten adunk be körülbelül 1000-1500 fizetési meghagyást.
A büntetés fizetésének egyik módja a nyolcezer forintos helyszíni pótdíj. A másik a 16 ezer forintos alappótdíj, amit a pótdíjazottak 25-28 százaléka választ. Később pedig 32 500 forintot kell fizetni utólag átutalással, a bankfiókokban, vagy pedig az Akácfa utcai ügyfélszolgálaton. Mindkettőt a megbüntetett bliccelők 30-30 százaléka választja.
A zártkapus, földalatti közlekedésben próbálják a legkevesebben kijátszani a rendszert, míg a földfelszíni villamos illetve buszhálózatokon próbálnak meg a legtöbben bliccelni. Például az 50-es, 42-es, 3-as, 62-es villamosoknak a külső peremkerületekben - mondta Nagy. A büntetésekből befolyt összeg egymilliárd forint, amelyet a közlekedésszervezéssel kapcsolatos feladatokra fordítja a BKK.
A követeléskezelésnek nem az a célja, hogy horribilis összegeket szedjen be, ez szerves részét képezi a jegyárbevételnek - hangsúlyozta a BKK követeléskezelési vezetője. A cél az, hogy preventív jelleggel azt erősítsék az utazóközönségben, hogy sokkal jobb a BKK-nak és nyilván az utasnak is, ha megveszi előre a jegyet, bérletet, és nem utólag a pótdíjjal kell azt rendezni. A BKK nem tud követelést elengedni, minden esetben elmennek a jogi út végéig.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép