A támogatott vényköteles gyógyszereladás Magyarországon 568 milliárd forintot tett ki tavaly, egy év alatt 1,7 százalékos volt a bővülés, míg a korábbi években 5 százalékos növekedés volt a jellemző – írta a pénteki Világgazdaság a Hiflylabs Zrt. kutatása alapján.
Regionálisan a teljes forgalom egyharmadát a főváros és Pest megye adja, az utóbbi patikáinak forgalma 3,5 százalékkal, a budapesti gyógyszertáraké pedig 2,7 százalékkal bővült egy év alatt. A Heves megyei patikákon kívül máshol nem látszik forgalomcsökkenés a vényköteles szegmensben, a legkisebb emelkedés Nógrád megyében volt, ahol még az 1 százalékot sem érte el a bővülés.
Kapcsolódó
A Hiflylabs szerint az 1,7 százalékos forgalom bővüléséhez, 1,1 százalékponttal a vérképző szerek járultak hozzá, majd ezt követték a daganatellenes szerek a maguk 0,7 százalékpontos részarányukkal. A legtöbb gyógyszercsoport kisebb mértékben lassította vagy segítette az éves forgalom növekedését a támogatott vényköteles piacon 2021-ben.
Tavaly 177 millió doboz gyógyszert adtak el a patikákban, egy évvel korábban még közel 185 millió fogyott, ami 3,9 százalékos csökkenés. A tavalyihoz hasonló dobozszámcsökkenés 2007 óta nem fordult elő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Durva az ára, mégis viszik ezt a népszerű magyar gyümölcsöt

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Csak a biztonság kedvéért ült fel sofőr az önvezető buszra
