Miután a főpolgármester-választási kampány hevében Tarlós István bejelentette, hogy idén nem berreghetnek napokig kisrepülők Budapest egén, kénytelen új helyszínt keresni a Red Bull Air Race magyarországi futamának a szervező Hungaroring Zrt.
A Világgazdaság úgy tudja, hogy a szervezők ragaszkodnának az eredeti, július 13-14-i hétvégi dátumhoz, így erre az időpontra próbálnak új helyszínt találni. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint tiszteletben tartják a főváros döntését, és a következő hetekben fog eldőlni, hogy hova viszik a futamot.
Kapcsolódó
Gyulay szerint több alternatíva is van, de az új helyszínnek több kritériumnak is meg kell felelnie - például a rendelkezésre álló tér vagy reptér közelsége.
Csütörtökön jelent meg a hír, hogy Keszthely szívesen látná a Balaton felett a futamot - emlékeztet a 444.hu Erre a felvetésre Gyulay azt reagálta a Világgazdaságnak, hogy van még idő dönteni. Ugyanakkor megjegyezte, hogy bár egy kormányrendelet évente legfeljebb 6 millió euróban rögzítette a rendezvény támogatását, az átszervezés miatt pluszkiadások keletkezhetnek.
A 444.hu idézi Tarlós István főpolgármester, pénteki Magyar Nemzetnek adott interjúját, ahol azt mondta az ügyről:
A budapestiek észrevételei és épeszű mérlegelés, több szempont figyelembe vétele alapján hoztam meg a döntést, egyetértésben Láng Zsolt polgármesterrel, bizottsági elnökkel. A zajszennyezés és a forgalomkorlátozás hatásai egy hónapon át okoznak kellemetlenségeket. Az sem mellékes, hogy a repülőgépes verseny esetében a nullánál nagyobb a baleset esélye, ami ne adj isten, több tucat embert érinthetne súlyosan. Hallok arról, hogy a szervező harmadik jogi személlyel kötött valami garanciamegállapodást, a tulajdonos és hatósági jogkört gyakorló főváros megkerülésével. Ennek azonban semmi jogi kötőereje, így relevanciája sincs.
A Red Bull Race-re a jegyértékesítése szünetel, az eddig eladott jegyek viszont megtartják érvényességüket az új helyszínen is, amennyiben ez a kérdés rendeződik - írja a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket