A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértést állapított meg a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. (Culevit Kft.) Culevit elnevezésű termékeinek reklámozásával kapcsolatban, amelyért 25 millió forint bírságot szabott ki.
A GVH döntésében megállapította, hogy a Culevit Kft. 2011 márciusa és 2013. november 4. közötti kommunikációjában jogszerűtlen módon közvetítette azt az üzenetet, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedők problémájára megoldás lehet a Culevit tabletták vagy italporok valamelyike, mivel a speciális gyógyászati célra szánt tápszer, illetve annak összetevői elpusztítják a ráksejteket, s így alkalmasak lehetnek e betegség gyógyítására, továbbá alkalmazásukkal a fogyasztó meg is előzheti e betegséget, illetve gyorsíthatja gyógyulását.
Kommunikációs költségekre alapozott bírság
A Culevit tabletta és italpor különleges táplálkozási célú élelmiszernek minősül, azon belül a speciális gyógyászati célra szánt tápszer kategóriába sorolható az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) nyilvántartása szerint. A Culevit Kft. azonban nem nyújtott be a termékeknek emberi betegséget megelőző, kezelő vagy gyógyító tulajdonságot tulajdonító jelölés, megjelenítés reklámozásának engedélyezése iránti kérelmet az OÉTI-hez. A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs költségekre alapozott.
Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott; a jogsértő kereskedelmi gyakorlat kifejezetten sérülékeny fogyasztókat, betegeket célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra; a jogsértéssel érintett termék bizalmi termék.
Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy a vásárlási szándékot mutató fogyasztók a vásárlást megelőzően további információhoz juthattak a különböző szakemberek révén; a Culevit Kft. a versenyfelügyeleti eljárás megindulását követően felhagyott a jogsértő gyakorlattal, szüneteltette kommunikációját. A GVH megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását - derül ki a versenyhivatal közleményéből.
Gyógyszerként kellene engedélyeztetni
A GVH hangsúlyozza, hogy élelmiszerek reklámozásakor - beleértve a különleges táplálkozási célú élelmiszereket és a speciális gyógyászati célra szánt tápszereket - a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk az ágazati jogszabályokat is a fogyasztóvédelmi rendelkezéseken túl. A speciális gyógyászati célra szánt tápszerek olyan élelmiszerek, amelyek különleges eljárással, beteg emberek diétás ellátására készülnek, és orvosi felügyelet mellett használandók, s amelyek célja, hogy általuk a betegek mennyiségileg és minőségileg megfelelő táplálékhoz jussanak. A speciális gyógyászati célra szánt tápszerekről jogszerű állítások csak az ágazati rendelet által elismert rendeltetést szem előtt tartva tehetők. Ha egy készítmény forgalmazói túl kívánnak lépni e korláton, akkor más minőségben, adott esetben gyógyszerként kell engedélyeztetniük és forgalomba hozniuk terméküket.
A Culevit nem hagyja annyiban
A GVH 2014. december 10-én kelt határozatára és a GVH által kiadott sajtóközleményre reagálva a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. közölte: a GVH a "Culevit speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer daganatos betegek részére" készítményünknek csak a kommunikációját vizsgálta és csak abból a szempontból, hogy az megfelel-e az Élelmiszertörvény reklámozásra vonatkozó előírásainak. Nem tesz és nem is tehet határozatában arra vonatkozó megállapításokat, hogy a reklámállítások igazak-e, és arra sem, hogy a Culevitnek van-e gyógyhatása.
A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. a Gazdasági Versenyhivatal döntését, mely szerint megsértette az Élelmiszertörvényben (Éltv.) foglalt tilalmat, mert "egyes kereskedelmi kommunikációiban a Culevit megnevezésű speciális - gyógyászati célra szánt - tápszerekről betegség gyógyítására, kezelésére vonatkozó tulajdonságokat állított" törvénysértőnek tartja és közigazgatási perben a bíróságon meg fogja támadni.
A GVH nem a Culevit gyógyhatásával kapcsolatban tesz megállapításokat
A GVH nem vizsgálta és határozata nem a reklámok valóságtartalmával, illetve a Culevit gyógyhatásával kapcsolatban tesz megállapításokat. A cég közleménye kiemeli: a GVH nem azt vizsgálta és határozatában sem azt állapította meg, hogy a Culevit reklámjai igazat állítanak-e, valamint azt sem, hogy a készítménynek van-e gyógyhatása vagy sem, hanem, hogy a Culevit Kft. kommunikációjában fellelhető-e tiltott gyógyhatásállítás. A különleges táplálkozási célú élelmiszer kategóriába sorolt, hivatalosan regisztrált megnevezésében a rákbetegek részére ajánlott Culevit speciális gyógyászati célra szánt tápszert - még ha az valójában gyógyhatással rendelkezne is - az Élelmiszertörvény alapján jogsértő úgy reklámozni, hogy a reklám alapján a fogyasztó azt gondolhassa, hogy az gyógyhatással rendelkezik.
Figyelmen kívül hagyták a cég észrevételeit
A Versenyhivatal a határozathozatal előtt közölte előzetes álláspontját, amelyre a Culevit Kft., jogi képviselője útján 56 oldalas észrevételt tett, és amelyben tényeken alapuló érveléssel támasztotta alá, hogy nem állították a reklámjaikban a Culevitről a rákbetegség gyógyítására és kezelésére vonatkozó jogsértő tulajdonságokat. A cég jogszabálysértőnek tartja, hogy észrevételeiket a Versenytanács úgy hagyta figyelmen kívül, hogy azt nem indokolta meg.
A Culevit speciális tápszerről a döntéshozó szerint semmilyen állítás nem tehető azon kívül, hogy daganatos betegeknek ajánlott a kezelések kiegészítésére, így minden olyan kommunikáció jogsértő, amely a gyógyászati céllal összefüggésben, vagy a készítmény speciális jellegéből adódóan jelenik meg. Eszerint olyan tájékoztatást sem adhat a cég, hogy miért ajánlott a Culevit daganatos betegek részére, vagy miért "gyógyászati célra szánt tápszer". Mindössze azt kommunikálhatnák, hogy "daganatos betegek részére, kiegészítésként".
A cég álláspontja szerint a betegeknek az elvárható tisztességes magatartás mellett kell adni tájékoztatást, különösen arra tekintettel, hogy a határozat szerint a daganatos betegek sérülékeny fogyasztók. Ezt kívánja megtiltani a GVH, az az elvárás viszont, hogy a "sérülékeny fogyasztók" felé semmilyen tájékoztatás nem adható, a Culevit Kft. szeirnt "nonszensz, törvénysértő és diszkriminatív" - áll a cég reakciójában.
A tudományos kutatási eredmények ismertetése nem termékreklám
A vállalat cég megítélése szerint a találmányok, tudományos felfedezések, kutatási-fejlesztési eredmények, klinikai vizsgálatok ismertetése sem minősülhet termékreklámnak.
A GVH önkényesen terjeszti ki a jogszabályt
A vonatkozó jogszabály (Éltv.) szűkebben fogalmaz, mint amit a GVH kiterjesztő értelmezése a Culevit Kft-n számon kér - véli a cég. A törvény szövege szerint ugyanis tilos úgy reklámozni az élelmiszer kategóriába sorolt Culevit tápszert, hogy az gyógyhatással rendelkezik. A jogszabály csak a reklám-vonatkozásban tiltja a gyógyhatás állítását, a GVH pedig önkényesen kiterjeszti valamennyi kommunikációra.
Túlzott bírság
A Culevit Kft-t első alkalommal marasztalja el a GVH, a bírság mértéke ehhez képest is nagyon magas a cég szerint, amely a Culevit Kft. gazdasági működését veszélyezteti, a betegek számára ingyenes tanácsadó szolgálatuk és saját kutató-fejlesztő központjuk munkáját, tudományos kutatásaik folytatását korlátozza.
Jobb lenne, ha gyógyszer lenne?
A GVH gyakorlata elmarasztalja a Culevit Kft-t, függetlenül attól, hogy van-e és milyen kutatási, tudományos háttere és eredménye, tapasztalata, hozzáállása. A cég hangsúlyozza, hogy a gyógyszerré fejlesztés nemcsak elkötelezettséget, időt és fáradságot igényel, hanem olyan mennyiségű pénzt, amelyet ma a cég szerint Magyarországon nem lehet előteremteni.
Betartják a tájékoztatási korlátozást
A cég a fentiek ellenére azt is közölte közleményében: mindaddig, amíg a GVH elleni peres eljárás zajlik, és amíg a bíróság a GVH döntésének jogellenességét nem állapítja meg, a Culevit Kft. kénytelen betartani a tájékoztatási korlátozást.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!