Már javában tart a leépítés a Magyar Postánál, amit az állami vállalat augusztus végén jelentett be.
"A Magyar Posta az Üzemi Tanáccsal előre egyeztetve döntött arról, szeptemberben és októberben hajtja végre a nagyjából 100 fős létszámleépítést, azaz a folyamat jelenleg is zajlik" - közölte a Napi.hu-val a vállalat. A leépítés az irányítási és adminisztratív területeken történik, vagyis azokat a szervezeti egységet nem érinti ez a döntés, ahol létszámhiány van.
A szakszervezetek véleményét is kérdeztük a leépítésről, de nem akartak nyilatkozni. A Postás Szakszervezet oldalán nem találtuk nyomát a történteknek.
A Magyar Posta Zrt. szerint az elbocsátások törvényes keretek között zajlanak. Egy céltartalékot is létrehoztak, amiből a végkielégítések költségeit fedezik.
A társaságnál összesen több mint 29 ezer ember dolgozik, és körülbelül 300 embert keresnek különböző pozíciókra. A kézbesítők átlagos bruttó bére 193 ezer forint, de a postai átlagkereset ennél jóval magasabb, meghaladja a 250 ezret is.
A kistelepüléseken valójában gyakorlatilag elhanyagolható a tényleges postai munka, egy korábbi felmérés szerint napi átlag 5 óra kihasználatlan kapacitást mértek. Beszédes adat, hogy 121 postán naponta kevesebb mint öt levelet adtak föl, 412 postán pedig heti egy csomagot kellett kezelni. Több kistelepülésen inkább be is zárták a fiókokat, mert felújításukra is milliárdokat kellett volna költeni.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)