Az elmúlt két évben történt jelentős bérfejlesztés ellenére sem lett vonzó az autóbuszvezető és a karbantartó szakma, s a Közlekedési Központokba szervezett Volán társaságoknál járművezetők mellett továbbra is nagy hiány van autó- és autóvillamosság szerelőből, de még raktárosokból is. A versenyszféra jövedelmei elszaladtak az ágazat mellett - állapította meg Baranyai Zoltán, a KKSZ elnöke.
Hiába kötöttek a szakszervezetek és a munkáltató hároméves bérmegállapodást, a kiszámíthatónak mondott jövőt felülírta a magyar munkaerőpiacon eddig nem tapasztalt keresetbomba. Amíg belföldi tehergépjármű-vezetőket négyszázezer nettó jövedelemért keresnek, addig a Volánoknál átlagosan alig több mint 200 ezres nettót kínálnak az autóbuszvezetőknek. Ne csodálkozzon senki, hogy nagy a fluktuáció és egyes területeken óriási a létszámhiány - mondta az elnök, hozzátéve, hogy nemcsak a járművezetők, hanem más állománycsoportokban dolgozók jövedelme sem piacképes, még a hazai viszonylatok között sem.
Kapcsolódó
Két év tapasztalatából kiindulva 2019-re mindenképpen a megállapodásban rögzített 5 százalékos mértéknél magasabb béremelésre lesz szükség - jelentette ki Baranyai. A KKSZ kétszámjegyű fejlesztést tart szükségesnek ahhoz, hogy a közúti közösségi közlekedés megfelelő létszámmal tudjon működni a jövőben.
A jelenlegi kritikus helyzetben az autóbuszvezetők országszerte túlhajszoltak, ami a közlekedés biztonságát is veszélyezteti. A túlhajszoltság és az alacsony bér az együttes oka az elvándorlásnak. Kevés a szabadnap, a ki nem adott szabadságok, sok a túlóra és a jövedelem sem versenyképes - sorolja a felgyűlt problémákat Baranyai, aki szerint, ha a helyzet nem változik, lassan nem lesz buszvezető, nem lesznek buszok az utakon.
A KKSZ is a médiából értesült arról, hogy a kormány hajlandó újra tárgyalni a korábbi bérmegállapodást, ám a szándék mellett az a legfontosabb, hogy a 2019-es mértékről mielőbb - amíg nem késő - elkezdődhessenek az érdemi tárgyalások - közölte a KKSZ elnöke.
A kép forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető