A pirotechnikai eszközök durva hang- és fényhatásai az állatoknál "sokkos pánikot" okozhatnak - ismertette Seres.
A házi kedvencek ilyenkor félelmükben akár támadhatnak is, de legtöbbjük ijedtében elszökik, elkóborol. A riadtan menekülő állatok néhány óra alatt öt-tíz kilométert, több településnyi távolságot is képesek megtenni - tette hozzá.
Kapcsolódó
Az Orpheus Állatvédő Egyesület ezért azt tanácsolja, hogy a háziállat-tulajdonosok tegyenek az elérhetőségüket tartalmazó bilétás nyakörvet a kutyákra, macskákra, a kutyákban levő kötelező mikrochip pedig legyen állatorvos által az adatokat tartalmazóan beregisztrálva, hogy ha az állatot megtalálja valaki, tudja, kit kell értesíteni.
Azt javasolják, hogy a kutyákat december 30. és január 2. között még a kijelölt sétáltatóhelyeken is fokozott óvatossággal, pórázon sétáltassák. A kutyatulajdonosok otthonukban biztosítsanak kedvencüknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, például belső szobát, udvarrészt, garázst. Ha az állatot beengedik a lakásba, akkor a sötétítőfüggönyt húzzák el, a redőnyt eresszék le. A félősebb állatok számára pedig állatorvos által ajánlott nyugtatószerről is gondoskodhatnak.
Az elszökött állatok keresésében segítséget nyújthat a www.állatvédő.hu oldal, amelyen a közelben működő állatvédő szervezetektől lehet tájékozódni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt