Az Auchan Retail Magyarország és a Ceetrus Magyarország számára az ingatlan- és logisztikai piacon jelen lévő, kisebbségi befektetői partner további fejlődési lehetőséget jelent. Az Indotek számára pedig az együttműködéssel stratégiájának fontos eleme, a diverzifikáltság újabb szintje valósulhat meg - hangsúlyozták a közleményben.
A stratégiai megállapodás életbelépéséhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyására is szükség van.
Az ELO és az Indotek Csoport már tavaly szeptemberben jelezte, hogy az ELO kizárólagos tárgyalásokat kezdett az Indotek Csoporttal együttműködésük erősítéséről. Akkori közös közleményük szerint az ELO magyar leányvállalataival (Auchan Retail Magyarország és Ceetrus Magyarország) kialakított stratégiai partnerség erősítésének célja, hogy a felek kihasználva az egymás közötti szinergiákat, erősítsék hosszú távú gazdasági pozíciójukat a magyar piacon.
A két vállalatcsoport között évek óta szoros üzleti kapcsolat áll fenn, miután az Auchan áruházai közül több is az Indotek Grouphoz tartozó bevásárlóközpontokban található.
A magyar és amerikai tulajdonban lévő Indotek cégcsoport alapító-vezérigazgatója és többségi tulajdonosa Jellinek Dániel. A csoport portfóliójában több mint 300 ingatlan van, egyebek közt harmincnál több irodaház, több mint 20 bevásárlóközpont és számos, ipari/logisztikai létesítmény. A vállalat a hotel és lakóingatlan szektorban is képviseli magát.
A csoport elsősorban Magyarországon aktív, de folyamatosan keres befektetési lehetőségeket Közép-, Kelet- és Dél-Európában.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket