Homolya Róbert hozzátette, a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az "50 megújuló állomás" elnevezésű karbantartási program állomásait - írja az MTI.
Elsősorban a Budapest - Cegléd - Szolnok (100A vonal) és a Budapest - Vác - Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.
Kapcsolódó
A 100A vonali megállók közül bekerült a programba Kőbánya-Alsó, Kőbánya-Kispest, Pilis, Monor és Vecsés is, a 70-es vonalnál pedig Szob, Sződ, Sződliget, illetve Dunakeszi-Gyártelep állomás.
Az elővárosok leterheltségét mutatja, hogy a Budapest - Cegléd - Szolnok vonalon közlekedő vonatokat évente 15-19 millió utas veszi igénybe - mondta, és kiemelte, hogy ezen a szakaszon Zugló állomáson és Kőbánya-alsón zajlanak a munkálatok, utóbbin eltávolították az épület burkolatát, kicserélték a perontetőt és felújították a pályaszakaszt. A további feladatok közé sorolta az utasforgalmi terek kifestését.
Az átalakítások célja, hogy európai, az utasokhoz méltó környezetet tudjanak kialakítani - jelentette ki a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. Kérdésre elmondta azt is, hogy az egyes megállók karbantartására mintegy 300-400 millió forintot fordítanak, az épületek állapotától függően. Hozzátette, a munkálatokat a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. végzi.
Arról is beszámolt, hogy a program részeként folytatódik a Keleti Pályaudvar felújítása is, a tervek között szerepel, hogy még év végéig átalakítják a vizes blokkot, jövőre pedig elkezdődik a jegypénztárak felújítása.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket