Ismertette: a vállalkozások számára kiírt pályázat célja a cégek telephelyeinek modernizációja és bővítése. A korszerű telephelyek javítják a versenyképességet, növelik a foglalkoztatottságot és élénkítik a helyi gazdaságot - hangsúlyozta. A támogatási valamivel több mint 1,4 milliárd forint, a vállalkozások 20-100 millió forintos támogatásra pályázhatnak.
A megye önkormányzatai a belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására pályázhatnak. Hozzátette: az utak kiépítése, felújítása és korszerűsítése segíti a helyi cégek működését, javítja a munkahelyek és közszolgáltatások elérhetőségét. A 3,5 milliárd forintos keretből 20-150 millió forintot kaphatnak a pályázó önkormányzatok.
Rákossy Balázs emlékeztetett: a Közép-Magyarország régió az uniós besorolás szerint fejlett régiónak számít, és emiatt az ország más részeihez képest jóval kevesebb uniós támogatáshoz juthat. A kormány ennek ellensúlyozása érdekében 2016 júniusában döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt a régiónak. 2020 után a megye a fejlettségének megfelelő mértékben, az ország más régióival azonos feltételek mellet juthat majd uniós támogatásokhoz - tette hozzá.
A támogatási kérelmeket itt nyújthatják be a pályázók.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom