A bolti kiskereskedelem a 2020-2021-es időszakot követően, mely során több járvány elleni korlátozás alkalmazására kényszerült (így két időszakban, 2020-ban április végétől május közepéig, 2021-ben pedig március nagyobb részében és április elején egyaránt zárva voltak az iparcikkes üzletek), végül 2022-re túllépte a járvány előtti értékesítési szintet.

A jelenlegi továbbra is feszült gazdasági környezetben alapvető érdeke a nemzetgazdaságnak megőrizni az áruellátás biztonságát. A súlyos helyzet hátterében egyebek mellett a korábban vártnál nagyobb infláció, az árubeszerzés, az energia drágulása és a munkaerőhiány húzódik meg.

A közgyűlés áttekintette a legújabb kormányzati intézkedéseket is, így az extraprofitadó bevezetése nyomán és az árstop eddigi tapasztalatai alapján a vállalkozói körben várható gazdálkodási, pénzügyi helyzetet is - adta hírül a legnagyobb magyarországi külföldi kereskedelmi láncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

A kormány intézkedéseinek háttere, a családok védelme és a költségvetés egyensúlyának megőrzése, a gazdaság növekedési lehetőségeinek javítása közös érdek. Figyelemmel kell lenni ugyanakkor arra, hogy ezek az intézkedések a vállalkozások napi működési kereteire, pénzügyi mozgásterére hatással vannak - fogalmaztak óvatosan közleményükben a kereskedők.

Az OKSZ részletes értékelését az extraprofitadó szabályainak ismeretében rövidesen közreadja - írta a szervezet.

A pénteki közgyűlésen tisztségviselőket is választottak, a szövetség alapszabálya szerint hároméves időszakra.

Társelnök:

Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója

Sükösd Péter, az Extreme Digital-eMAG Kft. jogi, compliance és kormányzati kapcsolatok igazgatója

Orosz András, a Mol Nyrt. kiskereskedelmi üzletág vezetője

Rév András, a Rév Group Holding tulajdonos-ügyvezetője

Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője

Hevesi Nóra, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kommunikációs vezetője

Kincstárnok:

Horváth Imre, a FIPA Magyarország tulajdonos-ügyvezetője

Az elnökség további tagja:

Tóth Gábor, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvédje, senior counsel

Józsa Marianna, a dm Kft. ügyvezetője

Turcsán Tünde, a GfK Hungária Piackutató Kft. FMCG üzletágának vezetője

Madarász Viktor, a Korona Zrt. kereskedelmi igazgatója

Kozák Ákos egyéni vállalkozó

Kaibinger Tamás, a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. jogi&compliance ágazatvezetője

Szabó Attila, a Media Markt Saturn Holding Magyarország jogi vezetője

Kovács Sándor, az Metro Kereskedelmi Kft. értékesítési vezetője

Vas Tamara, a Praktiker Építési és Barkácspiacok Kft. beszerzési igazgatója

Egri János, a Regio Kft. képviselője, tanácsadó

A felügyelőbizottság tagja:

Gergely György, a Top Trade Export Import Kft. tulajdonos-ügyvezetője

Csikós Gellért, a Spie Agis Fire & Security Kft. dr. képviselője

Zsarnóczi István, a Wall-Concept Kft. ügyvezetője

Az etikai bizottság tagja:

Házi Zoltán, a Hásító Kft. tulajdonos-ügyvezetője

Horváth Rudolf, a Stahlimpex Kft. képviselője, tanácsadó

Simó Gabriella, a Stella Zrt. vezérigazgatója

Csütörtökön kiderült, hogy a kiskereskedelemtől 60 milliárd forint új befizetést vár el a kormány a most induló adóemelési boomban.

A tervek szerint a most is érvényes kiskereskedelmi különadó kulcsait növelik: 100 milliárd forint éves bevétel felett a 2,7 százalékos adóteher 4,1 százalékra nő, a 30-100 milliárd forint között a 0,4 százalékos adóteher 1,0 százalékra emelkedik, míg a 0,5-30 milliárd forint közötti sávban marad az 0,1 százalékos adókulcs, míg félmilliárd alatt is marad a nulla százalék.

A tavaly 79 milliárd után eddig 90 milliárd forintra (72 milliárdos hivatalos előirányzat mellett) számított a büdzsé, ez most ugrik most 150 milliárdra. Ez az emelés pedig nemcsak az élelmiszerláncokat érinti, mivel több iparcikkes áruházlánc is 100 milliárdnál több bevétellel ügyködik már (például az eMAG, Ikea, Media Markt, dm, Rossmann, OBI).