A felmérés szerint a bankkapcsolattal rendelkező városi népesség 94 százalékának van legalább egy bankkártyája, 10 százalék pedig egynél többel is rendelkezik. A tavalyi év során nem csak a kártyás vásárlók aránya érte el az eddigi legmagasabb szintet, de ezzel egy időben a gyakori kártyás vásárlók aránya jelentősen nőtt, az alkalmi használóké pedig csökkent - közölte a MasterCard.
A készpénzfelvételi szokásokat vizsgálva kiderült, hogy a válaszadók 45 százaléka vesz fel készpénzt havonta több alkalommal. Ez az arány csökken, de csak lassan, ötévente alig 10 százalékkal.
A magáncélú külföldi utazások száma 2009 óta csökken, de tíz utazóból nyolc magával viszi a bankkártyáját külföldre. Ennek a csoportnak azonban csak a fele használja a kártyáját készpénzfelvételre, illetve vásárlásra az utazás során, a másik fele vésztartalékként viszi magával. Az utazók nagy része, 71 százaléka ugyanis még itthon, előre vált annyi valutát, amit elegendőnek vél a teljes kint tartózkodás időtartamára.
A MasterCard felmérése szerint a hazai kártyabirtokosok mintegy fele tudja, hogy a kártyája alkalmas internetes fizetésre is. Míg az online kereskedelem forgalma jelentősen nőtt az elmúlt években, az interneten kártyával fizetők aránya változatlan a korábbi évekhez képest, a vásárlók mintegy harmada választotta a bankkártyás fizetést az interneten 2013-ban. Ennek elsődleges oka a felmérés szerint az, hogy a vásárlók szeretnek akkor fizetni, amikor megkapják az árut. A válaszadók 63 százaléka viszont szívesen fizetne bankkártyával a futárnak kiszállításkor.
Mind a MasterCard egyérintéses technológiáját, a PayPass-t használók, mind az azt ismerők aránya kétszeresére nőtt egy év alatt. A felmérés szerint azok, akiknek egyérintéses funkcióval rendelkező bankkártyájuk van, aktívabb kártyás vásárlók lettek. Míg a PayPass kártyával rendelkező vásárlók 12 százaléka használja naponta a kártyáját, a hagyományos kártyát használók között ez az arány 7 százalék - olvasható a MasterCard tájékoztatójában.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép