A Tilos Kulturális Alapítvány nyerte a Budapest 90,3 MHz körzeti vételkörzetű rádiós frekvencia használatára indított pályázati eljárást. A Médiatanács döntése értelmében a pályázó 10 évre nyerte el a jogot arra, hogy a frekvencián közösségi rádiót működtethessen - adta hírül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A Tilos Rádió szeptember 3-án éjfélkor veszítette el a jogosultságot arra, hogy a 90,3 MHz-es ultrarövid hullámon sugározzon, ezért azóta gyakorlatilag csak a neten keresztül érhető el. Ez azonban nem tart sokáig, mivel a Tilos ismét "érvényes jogosítvánnyal" rendelkezik.

Annyi változás már biztosan lesz a rádió életében, hogy a szeptember elején visszavonult Csabai Gábor Papó igazgató helyét Orbán Gábor vette át. Az új igazgató évek óta dolgozik a Tilosban, van saját műsora és az új, immár nyertes pályázat összeállításában is szervesen részt vett. 

Kérdésünkre Orbán Gábor közölte: most kapták kézhez a Médiatanács keddi ülésének döntését. Innentől kezdve 45 napjuk van arra, hogy a médiahatósággal a működéshez szükséges szerződést aláírják. Amint ez megtörténik, két hét áll rendelkezésre, hogy az adás technikailag is elinduljon, de az igazgató szerint a szerződéskötést követően "mi bármikor indulásra készek vagyunk". Reálisan azzal számol, hogy a Tilos október végén már újra az FM-en szól.

Sikeres volt a pótlás

A Médiatanács alig két napja azt közölte, hogy a 2022. szeptember 13-i ülésén "döntött a Tilos Kulturális Alapítvány pályázati nyilvántartásba vételéről a Budapest 90,3 MHz frekvencia használatára indított pályázati eljárásban, miután az egyedüli pályázó sikeresen teljesítette a Médiatanács hiánypótlásra vonatkozó kérését".

A hatóság 2022. július 6-án tette közzé pályázati felhívását a Budapest 90,3 MHz körzeti rádiós frekvenciára. Az egyetlen pályázatot a Tilos Kulturális Alapítvány nyújtotta be augusztus 15-én. A pályázati ajánlat alaki vizsgálatát követően a Médiatanács hiánypótlást kért a pályázótól, amelynek az alapítvány hiánytalanul és határidőben eleget tett, ezért a Médiatanács pályázati nyilvántartásba vette a pályázót.