A vártnál is gyorsabb ütemben halad az uniós forrásközvetítés: a tavaly májusban, 70 milliárd forintos kerettel meghirdetett, első nulla százalékos kamatozású, versenyképességet növelő hitelprogramon túl, az idén februártól elérhető, 112,5 milliárd forintos Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hitel (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) esetében is olyan sok kérelem érkezett, hogy szüneteltetni kell a pályázatok befogadását - jelentette be az MFB Zrt.
Jelentős az érdeklődés továbbá az élelmiszeripari komplex beruházások támogatására szolgáló kombinált hitelnél, ahol a források csaknem 52 százalékára érkezett pályázat, valamint a felhőalapú vállalati szolgáltatások és ikt-megoldások fejlesztését célzó kombinált hitel esetében, amelynél a rendelkezésre álló keret 67 százalékát igényelték eddig a vállalkozások. A még elérhető, nyolc kombinált termék összesített adatai alapján a forráskeret több mint ötven százalékára érkezett be pályázat, ami jól mutatja a terméktípus népszerűségét.
A vállalkozásoknak szánt programok mellett folyamatos az érdeklődés az alig több mint egy hónapja indított lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram iránt is. A nulla százalékos kamatozású hitelből a természetes személyek maximum 10 millió, társasházi és lakásszövetkezeti kölcsönfelvevők pedig maximum 7 millió forintot igényelhetnek.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek