A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A bankoknak csak egy része vesz részt a diákhitel-igénylések intézésében, ám amelyik bank a korábbi években már kialakított aktív kapcsolatot a Diákhitel Központtal, az most mindkét diákhitel-konstrukciót kínálja. Az újdonság erejével természetesen a Diákhitel 2 termék hat, s mint arról Becsei András, az OTP Lakossági Igazgatóság vezetője a Napi Gazdaságnak beszámolt, a Diákhitel 2 iránt már az indulásakor jelentős kereslet mutatkozott, már augusztus 15-én, az igénylés első napján számos kérelmet vettek át az ügyintézőik.
Komoly érdeklődést tapasztalt az új termék iránt a hálózatában a Volksbank, az MKB-ban viszont úgy látják, hogy a tömeges igénylés majd csak később indul be. Az UniCredit Banknál a két diákhiteltípust augusztus folyamán körülbelül azonos mennyiségben igényelték a banknál.
Bár a feltételek megengedik, hogy a szigorúan csak a tandíj összegét fedező Diákhitel 2 mellé a felvett hallgatók a mindennapi kiadásaikra a Diákhitel 1 konstrukciót is igényeljék, a lapunknak nyilatkozó bankok szerint a dupla hiteligénylés − egyelőre − nem népszerű. Az MKB tájékoztatása szerint a jelentkezők nagyjából 10 százaléka igényelte együttesen a kétféle diákhitelt.
A Diákhitel 1 és Diákhitel 2 konstrukciók együttes igénylésére vonatkozó megkeresés mind ez ideig marginális volt az OTP-nél is, amit a legnagyobb lakossági banknál azzal magyaráznak, hogy a közelmúlt eseményei nagyfokú bizalmatlanságot okoztak a hitelekkel kapcsolatban. Emellett − teszik hozzá − alaposan megcsapolja az érdeklődést, hogy a korábbi képzési formában tanuló hallgatók részére változatlanul csak a Diákhitel 1 konstrukció érhető el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép