A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Az átalakítás célja a rendelkezésre álló erőforrások költséghatékonyabb felhasználása, a folyamat azonban többletfinanszírozást igényel, ezért a beszerzések központosításából és a szinergiákból adódón kívül egyelőre nem számszerűsíthető a megtakarítás, azt a központok régiós szervezetének kialakítása után lehet majd meghatározni. A tárca előzetes számításai szerint ugyanakkor az átszervezés során a kezdetben jelentkező beruházási igényeket fedezik majd a racionalizálásból eredő megtakarítások.
A közösségi közlekedés átalakítása során a MÁV Zrt.-t − az üzemgazdasági folyamatok racionalizálása mellett − az alaptevékenységhez nem szükséges feladatoktól és költségektől is mentesítenék. Az átalakítások 2012 közepén léptek intenzívebb fázisba a MÁV-nál, a két fő irány a személyszállítás, illetve a vasúti pályaműködtetés új rendszerének kialakítása. A vasúti pályaműködtetés módosítása a vasútbiztonsági kockázat miatt hosszabb előkészítő munkát igényelt, így ezen a területen jelentősebb működési és szervezeti változás csak 2013 második negyedévétől várható. Az első időszakban a MÁV átalakítása sem jelent költségmegtakarítást, a felszabaduló forrásokat használják fel az eddigieknél hatékonyabban. A jövőbeni egyik fő cél a párhuzamos tevékenységekből, illetve a nem megfelelő munkaszervezésből adódó költségek csökkentése.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!