Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona március végén 1041 milliárd forintra rúgott, ez éves összevetésben 13 százalékos emelkedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest az egy főre jutó vagyon 14 százalékkal - 120 ezer forinttal - 966 ezer forintra nőtt. A tagpénztárak vagyona 2011 végéhez képest 36 százalékkal gyarapodott. A növekedés szinte teljes egészében a befektetési eredményekből fakadt, mivel a befizetések és a szolgáltatások az adott periódusban azonos nagyságrendet képeztek.
A Pénztárszövetségnek, amelyet március óta Kravalik Gábor személyében új elnök irányít, kétmilliós tagsága van, hozzá tartozik az önkéntes nyugdíjpénztárak 93 és az egészségpénztárak 75 százaléka. "Fontos cél, hogy javuljon az önkéntes pénztárak működési környezete, az érdekérvényesítés előtérbe kerüljön, valamint a Pénztárszövetség még nagyobb hangsúllyal hívja fel a figyelmet az öngondoskodás fontosságára" - idézi a közlemény az elnököt.
A Pénztárszövetség közleményében hangsúlyozza: egyre többen ismerik fel az öngondoskodás kiemelt szerepét. A szervezet év eleji kutatása alapján a megkérdezett munkavállalók háromnegyede sorolta a leghasznosabb cafeteriaelemek közé az egészségpénztári juttatást, és 50 százalékuk vélekedett ugyanígy a nyugdíjcélú megtakarításokról.
A Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak összlétszáma az első negyedévben 0,4 százalékkal, 1,078 millióra csökkent. A munkáltatói befizetések összege minimálisan mérséklődött, ám az egyéni befizetéseknél elért két számjegyű bővülés az elnök szerint arra utal, hogy a tagok egyre aktívabbak.
Az önkéntes pénztárak működési eredménye látszólag negatív, ám a jogszabály által engedélyezett átcsoportosításokkal az első negyedévben valójában 195 milliós pozitív működési eredményt értek el - mutatott rá Kravalik Gábor a közleményben.
A Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak tagjainak egyéni befizetései megközelítették a 2,1 milliárd forintot az első negyedévben, ami 30 százalékos növekedés éves összevetésben. Az egészségpénztáraknak március végén több mint 732 ezer tagjuk volt, több mint 1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Az egészségkasszák vagyona 0,4 százalékkal, több mint 42 milliárd forintra nőtt. A Pénztárszövetség tagpénztárai az első negyedévben 1,76 millió esetben összesen 9,7 milliárd értékben finanszírozták a tagok által igénybe vett szolgáltatásokat. Egy-egy alkalommal átlagosan 5400 forintot fizettek az egészségkasszák, ami 5 százalékkal haladja meg a tavalyi első negyedévi 5100 forintot.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni