A Multipont egy törzsvásárlói program, amelynek lényege, hogy a vásárlásaink után szerezett pontokat (amit egy külön kártyára, vagy bankkártyára gyűjthetünk) később bármely a programban résztvevő partnernél beválthatjuk - olvasható a portálon.
A bökkenő csak annyi, hogy pár nap múlva számos partner kikerül a programból és 2017. január 1-jétől már csak a MOL (több mint 400 töltőállomásán) lesz lehetséges a pontgyűjtés- és beváltás.
Január 1-jétől MOL Multipont programként folytatódik a Multipont törzsvásárlói program. A Multipont Program Zrt. és Partnerei közös döntése alapján a törzsvásárlói program partneri köréből kikerül a CBA, a Regio Játék, a Groupama és az OTP - írja a Multipont oldala.
Vagyis a kártyabirtokosoknak az összegyűjtött pontokat érdemes minél előbb beváltaniuk, ugyanis december 31-ig ezt még az összes partnernél megtehetik. Ezt követően azonban már csak a MOL töltő állomásokon tudják beváltani a pontokat.
Egy élelmiszerlánc is kikerül a programból. A CBA közösségi oldalán is figyelmezteti vásárlóit a lejáró pontokra.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket