Elérte a 100 milliárd forintos szerződéses összeget az ngp fix program - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank az év elején indította el az 1000 milliárd forint keretösszegű programot, amelyben eddig 3664 vállalat vett részt, velük hitel- és lízingszerződéseket kötöttek a folyósító pénzügyi intézmények.
Az ügyletek száma ennél nagyobb volt, meghaladta a 4500-at, és már lehívott hitelállomány pedig 73 milliárd forintnál tart. Az MNB célja a hitellel az volt, hogy emelkedjen a fix kamatozású hitelek aránya a vállalati hitelállományon belül.
A szerződések felét mikrovállalkozásokkal kötötték meg 50,8 milliárd forint értékben, a kisvállalkozások 28,8 milliárd, a középvállalkozások 20,4 milliárd forintnyi szerződést kötöttek. A megkötött szerződések 53 százaléka új beruházási hitel volt, a többi lízingügylet. Az átlagos hitelszerződések értéke 90,3 millió forint volt, a lízingügyleteké pedig 11,9 millió.
A mikrovállalkozások túlsúlya miatt a medián ügyletméret a hiteleknél kisebb, 35,4 millió forint lett, a lízingeknél 6,3 millió, az átlagos futamidő hitelnél 8,4 év, lízingnél nem éri el az 5 évet. Területi eloszlás alapján egyelőre a közép-magyarországi régió vezet, oda került az nhp fix 28 százaléka, a legkevesebb hitelt az észak-magyarországi térségben helyezték ki.
Az ágazatok közül - akárcsak korábban a többi NHP-s konstrukciónál - a mezőgazdaság kiemelkedő mértékben részesült a kölcsönből. A szerződések csaknem negyedét agrárcégekkel kötötték meg, de a feldolgozóipar és a kereskedelem, javítás is sok hitelt vett fel.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok