Az MVM Ovit közgyűlése elfogadta a társaság 2013-as éves beszámolóját, mérlegét és eredménykimutatását, valamint a 2014-es üzletpolitikáját.
eszerint a cég 2013-at 28,1 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 1,38 milliárd forint adózott eredménnyel zárta.
Gopcsa Péter vezérigazgató bejelentette az MVM Ovit szándékát a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartásához kapcsolódó gépész, villamos és irányítástechnikai vállalkozói klaszter létrehozására.
Az MVM-csoport stratégiájához igazodó erőteljes piaci terjeszkedés eredményeként az MVM Ovit tavalyi árbevételének csaknem 50 százaléka csoporton kívül megkötött szerződések teljesítéséből származott, ezek jelentős része vasúti felsővezeték-szerelési és vontatási alállomás-építési munka kivitelezése volt. A társaság konzorciumi tagként, közbeszerzési eljárás keretében tavaly elnyerte a magyar GSM-R hálózat kiépítésére vonatkozó pályázatot. A megvalósuló fejlesztés nagyban hozzájárul az európai vasúti forgalomirányítás fejlődéséhez.
Az elmúlt évben az MVM Ovit további, kiemelten fontos szerződéses vállalásait is teljesítette, így például elvégezte másik nagy megrendelője, a Mavir Zrt.-nek a debreceni Józsa 400 kilovoltos alállomás létesítését.
Hazai energetikai tevékenysége mellett a társaság jelentős külföldi projekteket nyert el tavaly. Elvégezte a svájci székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) 66 kilovoltos alállomásainak korszerűsítését, az E.On Netz GmbH minősített beszállítójaként több mint 4000 tonna távvezetéki acélszerkezetet gyártott és szállított Németországba, valamint megkezdte egy 400 kilovoltos csehországi távvezeték rekonstrukciós munkáit.
Csehországban további távvezetéki és alállomási fejlesztések várhatók a közeljövőben, a társaság az ehhez kapcsolódó tendereken elindult.
A kormányközi vegyes bizottságok munkája keretében is támogatást kaptak az MVM Ovit elképzelései. A társaság a közelmúltban a 2. Magyar-Arab Üzleti Fórum résztvevőjeként írhatott alá szándéklevelet szaúd-arábiai partnerével közép- és nagyfeszültségű távvezeték-létesítési, földkábel-fektetési és alállomás-építési munkák jövőbeni megvalósítására. A társaság közel-keleti szerepvállalásának erősítése érdekében számos üzleti kapcsolatfelvétel történt jordániai és kuvaiti cégekkel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint