A gyanú szerint a jól szervezett bűnelkövetői kör olyan cégláncolatot működtetett, amely Szlovéniában vásárolt, brazil származású szóját hozott be Magyarországra - idézi a portál Kuperczkó Adrienn pénzügyőr főhadnagy, sajtóreferenst. - A terményt azért importálták, hogy azt többnyire boszniai és szlovák üzleti partnereknek adják tovább. A beszerzett árut papíron átfuttatták közbenső cégeken.
Ezek a cégek kifejezetten azért jöttek létre, hogy a nevükben továbbadott szójaszállítmányról belföldi bizonylatot állítsanak ki. A számlákon feltüntették az általános forgalmi adót, azt a látszatot keltve, hogy kifizették. Ezek a cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és adót sem fizettek.
A láncolat tetején lévő cégnél keletkezett a haszon úgy, hogy a közbenső cégek számláin szereplő áfát ez a cég visszaigényelte - tette hozzá Kuperczkó Adrienn. - A cégláncolat 13 hónap leforgása alatt 850 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.
A NAV pénzügyi nyomozói 13 helyszínen csaptak le egyszerre. Országszerte öt megyében tartottak házkutatásokat, lefoglalták a bűncselekmény gyanúját alátámasztó bizonyítékokat, és hat gyanúsítottat, valamint tanúkat hallgattak ki. Az elcsalt adó biztosítására a nyomozók 900 millió forint értékben zároltak üzletrészt, forint- és devizaszámlákat, továbbá 100 millió forint visszaigényelt áfa kiutalását megakadályozták.
Az üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás esetében az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. A gyanúsítottak között van az a tatabányai ügyvéd is, aki a közbenső cégeket átruházta szlovák állampolgárokra, és székhelyszolgáltatóknál helyezte el, hogy félrevezesse a hatóságokat.
MTI Fotó/Máthé Zoltán.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok