A magyar élőbárány-export mennyiségben 15 százalékkal, négyezer tonnára csökkent az idei első hat hónapban, a magasabb árak miatt, miközben értéke hat százalékkal, hétmilliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest – vette át a Világgazdaság az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítését. Az exportból 65 százalékkal részesedő Olaszországba 23 százalékkal kevesebb bárány került.
A Németországba irányuló export ugyanakkor 17 százalékkal emelkedett. Szakértők szerint az olasz export csökkenését részben az ottani fogyasztói szokások változása okozza. Korábban az ünnepekre jellemzően egész bárányt vásároltak, most pedig – részben a pandémia hatása miatt is, miután kevesebben gyűlnek össze az ünnepekre - egész állat helyett csak egy-egy részt vásárolnak.
Csökkent az import is
Az élőbárány-import mennyisége 79 százalékkal csökkent 2022 első öt hónapjában az előző évihez képest, de ez csak 28 tonnával jelentett kevesebbet. A legtöbb élő bárány Franciaországból származott.
Az AKI azt is közölte, hogy Magyarországon a könnyű és a nehéz bárány termelői ára 2022 január–júniusában 14, illetve 16 százalékkal emelkedett 2021 azonos hónapjainak átlagárához viszonyítva. A könnyű bárány átlagára így 1459 a nehéz bárányé pedig 1386 forint volt az első hat hónapban.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott