A 2006-ban alapított újság vállaltan radikális, a Jobbik korábbi irányvonalához hű lap volt. Főszerkesztője, Pörzse Sándor a napilapnak megerősítette, hogy a hetilap a jövő héten már nem jelenik meg.
A megszűnés okaként a volt jobbikos képviselő az anyagi nehézségeket említette. A fenntartási költségek magasak, állami hirdetésünk nincs, és kevés az előfizető - sorolta Pörzse, aki nem tartja kizártnak, hogy a lap online formában tovább éljen. Arra a kérdésre, kinek a döntése volt a Barikád megszüntetése, a főszerkesztő annyit mondott: nem az övé.
Kapcsolódó
A Barikádot kiadó Magyar Hírek Kft. éveken keresztül kapott támogatást a Jobbik által életre hívott Gyarapodó Magyarországért Alapítványtól.
Az újság kiadása a nyomtatottlap-piac általános válsága miatt már hosszú évek óta veszteséges, a csökkenő példányszám okozta bevételkiesést nem tudták hirdetői pénzek kompenzálni, hiszen állami hirdetést sosem kapott a hetilap, de a piaci szereplők is féltek náluk hirdetni, tartva a Fidesz esetleges bosszújától - mondta a Magyar Időknek Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, kuratóriumi elnök. A Jobbik pártalapítványa tavaly mintegy 18 millió forinttal támogatta a kiadást, most azonban a kuratórium úgy döntött, hogy célszerűbb ezt a támogatási összeget is az internetes nemzeti médiumok támogatására fordítani, így az Alfahír.hu és az N1TV fejlesztésére.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek