A közlemény szerint Horváth Róbertnek, az ÁAK üzemeltetési igazgatójának is megszűnt a munkaviszonya, szintén közös megegyezéssel, július 19-én. Az MFB a közleményben cáfolta az Index hírportál hétfői értesülését, amely szerint a két vezetőt "az e-útdíj-rendszer körüli botrányok" miatt menesztették. Az ÁAK vezetőinek távozása és az útdíj rendszer bevezetése között nincs összefüggés, a szakemberek más területen fognak komoly szakmai tapasztalatot igénylő feladatokat kapni - hangsúlyozza az MFB, hozzátéve: az e-útdíj rendszer sikeres bevezetése Bakó Attila és Horváth Róbert áldozatos munkájának is köszönhető.
A tájékoztatás szerint a Magyar Közút és az Állami Autópálya Kezelő strukturális változásokon megy keresztül, melynek megfelelően új menedzsment jön létre, erről később tájékoztatnak majd. Emlékeztettek arra, hogy Magyarországon sikeresen elindult a HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer, amelynek előkészítésére európai viszonylatban is rövid idő állt rendelkezésre.
"Ezzel együtt elmondható, hogy hazánkban már a július 1-jei bevezetést követő három hétben sem hátráltatta komolyabb fennakadás, forgalmi zavart okozó körülmény a rendszer működését. Nemzetközi viszonylatban volt olyan ország, ahol az indulás pillanatában nem biztosították a regisztrációs folyamatot, akár fél évvel is meg kellett hosszabbítani a rendszer eredetileg tervezett indítását, és sajnos láttunk olyan példát is, ahol demonstrációk is kísérték a bevezetést. Ezzel szemben hazánkban a rendszer a tervezett időpontban elindult, a fedélzeti eszközzel, valamint a viszonylati jegy vásárlásán keresztül lehetőséget biztosítva a jogkövető magatartásra" - írta az MFB.
A fuvarozókkal és a három nagy hazai érdekképviseletükkel (MKFE, NiT, FUVOSZ) szorosan együttműködve, észrevételeiknek és javaslataiknak megfelelően napról-napra fejlődött és fejlődik a rendszer.
A jogszabály lehetőséget biztosít az elemi díjköteles útszakaszok közös felülvizsgálatára. Az úthasználók érdekeit szem előtt tartva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már most lehetőséget biztosít a fuvarozó érdekképviseleteknek arra, hogy ezzel kapcsolatos észrevételeik alapján pontosítsák az elemi díjköteles szakaszokból álló úthálózatot - olvasható az MFB közleményében.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet